2011. október 3., hétfő

“Magyar Gárdásított” szurkolói csoportok?



Az MLSz illetékese szerint külföldi példákat követtek.Tart a kormány a szervezett szurkolói csoportoktól, ezért igyekszik úgy „elbánni” velük, mint a Magyar Gárdával is – hangzott el egy konferencián Debrecenben. A résztvevők szerint a sporthuliganizmus elleni törvény sok helyen nem jól definiált fogalmakkal él, ami gondot okozhat. A Magyar Labdarúgó Szövetség illetékese azt mondta, külföldi példákat követtek.

A Kutatók Éjszakája rendezvénysorozat keretében a Debreceni Egyetem Állam-és Jogtudományi kara Szurkolás a (jog)gyakorlatban címmel rendezett egy kerekasztal-beszélgetést. Tényleg “szurkolóellenes” az új törvény a szurkolói rendbontások megfékezéséről? Mit gondolnak erről a jogászok, és mit a “gyakorló szurkolók”? A drukkerek oldaláról az FTC-hez kötődő Ligeti Egységtől Olajos Andor vetett fel aggályokat az adatvédelemmel és politikai félelmekkel kapcsolatban, míg a Szívtiprók Ultras Debrecen képviseletében Pethe Tamás bizakodott abban, hogy a törvény körüli mizéria hamarosan leülepszik.
Szemesi Sándor, a DE-ÁJK adjunktusa a rendbontók típusainak elemzésével kezdte az előadást. Az első típus, akitől talán a legkevésbé kell tartani a „magányos farkas”, tipikus megtestesítője a katalán őrült, Jimmy Jump. A 2010. szeptember 11-én rendezett Újpest–Ferencváros magyar bajnoki labdarúgó-mérkőzésen például beszaladt a játéktérre, lőtt egy gólt, majd a biztonsági emberek kivezették. Mint később kiderült, akciója megrendezett volt, a Bors magazin felkérésére hajtotta végre.
A „verbális erőszakot elkövetők” argesszív, uszító, gyalázkodó rigmusokat skandálnak. Több olyan szurkolói dal is született az elmúlt években, amit a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) kifogásolt, és bizonyos kifejezéseket határozottan tilt. Többször előfordult már, hogy emiatt pénzbüntetéssel sújtották az adott csapatot. Szemesi Sándor ebbe kategóriába sorolta még a pirotechnikai eszközök használatát, Magyarországon a büntetések 80 százalékát emiatt róják ki.
Az MLSZ Fegyelmi Bizottságának elnöke, Retteghy István ezzel kapcsolatban azt mondta a hvg.hu-nak, hogy az MLSZ alaptörvénye tiltja a pirotechnikai eszközök alkalmazását, ugyanez a helyzet számos országban is. Szerinte a tévéközvetítésekben azért láthatunk mégis néha görögtüzet, mert „a rendezők esetleg elnézőbbek egy-egy esetnél”.
Máshol sem szabad

Végül a harmadik típusba tartozik a stadionon belüli fizikai erőszak: ez leginkább a rendfenntartók hozzá nem értése miatt fajulhat el. Erre az egyik legismertebb példa az 1985. május 25-én a brüsszeli Heysel-stadionban történt tragédia, ahol 39 ember vesztette életét amiatt, hogy az egyébként is omladozó épületben megrendezett Liverpool-Juventus BEK-döntő alatt az angol huligánok támadása közben ledőlt egy támfal. A legkevésbé koordinálható erőszak a stadionon kívül történik, ebbe beletartoznak az előre megszervezett verekedések és a járműrongálások is.

„Magyarországon a kormány szerint tűrhetetlen a szurkolók által elkövetett folyamatos erőszak. Konkrétan csak erről statisztika még nem született, ám az elmúlt másfél év mérkőzéseit összevetve összesen 7 olyan meccs volt, amin olyan szintű botrány tört ki, hogy a médiában is hallani lehetett róla – a körülbelül 1200-ból” – zárta gondolatait Szemesi. A bíróság már bekeményített: másfél év felfüggesztett börtönbüntetést kapott például két Fradi-szurkoló, akiket a vasárnapi Kecskeméti TE – Ferencváros mérkőzés után vettek őrizetbe, mert megtámadtak egy kecskemétit.

Nem egyértelmű

Szabó Krisztián a törvény, illetve a hatósági eljárásokat jellemző kérdéses dolgokra hívta fel a figyelmet: mi számít például sporthuliganizmusnak? Ezt ugyanis nem definiálta a jogszabály. Az adjunktus szerint „meglepő lenne, ha az Alkotmánybíróságnak előbb-utóbb nem szúrna szemet ez a szó, ugyanis az ennyire megfoghatatlan dolgoknak nincs helye a hazai törvénykezésben”. A törvény máshol sem fogalmaz egyértelműen. Például szeptembertől az utazás alatt elkövetett szabálysértés is járhat kitiltással. „Honnan számít az utazás? Ha már reggel a drukkert gyorshajtáson kapják, összefüggésbe hozható a délutáni mérkőzéssel?” – tette fel a kérdést az adjunktus.
Haláleset Debrecenben
Pethe Tamás az elmúlt 20 évből egy halálesetet tudott megemlíteni, azt is rendezői mulasztás okozta. Egy Loki-Vasas mérkőzésen egy bácsi szívrohamot kapott, de a mentők a lelakatolt kerítések miatt nem tudtak időben bejutni a stadionba, mivel a szervezők nem találták meg időben az illetékest, aki be tudta volna engedni.
A jogalkalmazás ráadásul – nemcsak ezen a téren – Magyarországon egyébként is következetlen. A túlszabályozás szerinte csak még több konfliktust fog eredményezni. Szabó Krisztián két konkrét jogeseten keresztül mutatta be, hogy a hazai jogalkalmazás mennyire kezelte következetlenül a sporteseményeken történt rendbontásokat – pro és kontra. Először egy 2009-es Loki-Fradi kézilabda-meccset hozott fel példának, ahol pár zöld-fehér drukker a hazaiak szektorába „keveredett”, és verekedés tört ki. Felelősségre vonás helyett végül a gyanúsított ellen megszüntették az eljárást, mondván, a szurkolók egy ilyen találkozón számítanak az atrocitásra, így a kihívóan közösségellenes magatartás nem valósult meg.

A másik, szintén Loki-Fradi kézilabda-mérkőzés során egy drukker belerúgott az egyik rendezvénybiztosítóba, a tárgyalást azonban csak 2 évvel később tartották meg, ahol a két tanú már nem tudta felidézni pontosan a történteket. A bíróság végül a korábbi, még a nyomozás során tett (akkor egyhangú) vallomást vette alapul, ami igencsak „megkérdőjelezhető”. Szabó Krisztián szerint ha a gyanúsítottnak lett volna elég ideje, pénze, akkor az esetet „Strassbourg elé is lehetett volna vinni”.

Szervezett szurkolói csoport, mint “Magyar Gárda”?

Olajos Andor (ARNOLD a szerk.), a Ferencvároshoz tartozó Ligeti Egység szurkolói csoport képviseletében érkezett Debrecenbe. Ő már igen kemény kritikával illette mind a szeptembertől életbe lépett törvényt, mind a kormányt. Szerinte „egyértelműen látszódik a politikai vezetők félelme az általuk kontrollálhatatlan csoportokkal szemben”, a szurkolói csoportokkal éppen úgy akar bánni a kormány, mint aminek annak idején a Magyar Gárdával. „Félnek a politikai erők, milyen ereje lehet annak, ha összeállnak a szurkolótáborok?”

Véleménye szerint a törvénymódosítás egyik célja az, hogy könnyebben juthassanak a hatóságok adatokhoz. Ehhez kapcsolódóan hozzátette, hogy volt már rá példa, hogy bizonyos meccsek után a biztonságiak „éjszakai látogatást” tettek bizonyos szurkolóknál – kérdés, mennyivel nőhetnek meg ezek az alkalmak azután, hogy a biztonsági személyzet tagjai is igazoltathatnak a stadionon belül. Olajos szerint ez azért is nagy gond, mert a biztonságiak nagy része volt huligánokból áll, „többségük bűnöző, börtönviseltek, és ők keltenek félelmet a drukkerekben”.

Retteghy István erre a felvetésre azt nyilatkozta, hogy ők nem tudják ellenőrizni, kiket alkalmaznak a biztonsági cégek, hiszen ez az ő hatáskörük, az ő felelősségük. Szerinte biztosan van az alkalmazottak között olyan, akinek nem feddhetetlen a múltja, ugyanakkor elítélendőnek tartja, ha büntetett előéletűeket foglalkoztatnak a sportrendezvényeket biztosító cégek. Felhívta a figyelmet arra is, hogy természetesen a drukkereknek is van törvény adta jogsegélyük (polgári és büntető egyaránt) arra az esetre, ha úgy érzik, a velük szemben alkalmazott fellépés aránytalan volt – viszont ezzel nagyon ritkán szoktak élni.

A brit példa

Az MLSZ munkatársa a nálunk is bevezetendő szurkolói kártyával kapcsolatban angol példát említett: ott lemondatják a drukkereket mindennemű adatvédelmi jogukról, ki-ki eldöntheti, mi a fontos neki. Ha a meccsre járás, akkor ezzel el kell fogadnia azt, hogy az adatait ki kell adnia. Nálunk még azért nem teljes körű a szurkolói kártya bevezetése, mert „borzalmas anyagi terhet róna a klubokra”, hiszen a rendszer bevezetését és fenntartását nekik kellene finanszírozni.

Olajos Andor a konferencián ellentmondásként emelte ki, hogy elvileg a törvény célja az, hogy a családosok is kedvet kapjanak ahhoz, hogy meccsre járjanak. Ugyanakkor az ehhez szükséges infrastruktúra még nincs meg, például női mosdók alig vannak a hazai stadionokban.

A kiemelt kockázat több nézőt vonz

A Szívtiprók Ultras Debrecentől Pethe Tamás szerint a pirotechnikai eszközök használatát tiltják stadionon belül, miközben szilveszterkor bárki hozzájuthat ilyenhez. „Sok balesetről hallani ilyenkor, hiszen rengeteg ember használja ezeket ész nélkül. Ezzel szemben hazai stadionban emiatt még senki nem sérült meg” – mondta Pethe.

Szerinte a törvénymódosításnak „köszönhetően” egy Paks-Kaposvár összecsapásra ezután sem fognak többen kilátogatni. Egy Újpest-Fradi, esetleg egy Debrecen-Nyíregyháza rangadón viszont a sporttörvény előtt is teltház volt, hiába „kiemelt kockázatúak”, szinte csak ilyenkor van telt ház a stadionokban. Pethe szerint ki kell várni, milyen változásokat fog hozni a módosítás a szurkolók életébe, de egy év, és „le fog csengeni” az ezt körülvevő felhajtás.

Abban minden fél megegyezett, hogy a nézőszám csökkenése nem az erőszakhoz köthető, hanem a hazai labdarúgás színvonaltalanságához, valamint a stadionok többségének tragikus állapotához. Az MLSZ illetékese a nézőszám csökkenését azzal indokolta, hogy mivel egyre több csatorna megkapta a jogot a mérkőzések közvetítésére, az „emberek sokkal inkább elkényelmesedtek, és emiatt, valamint anyagi okokból nézik inkább otthonról a meccseket”.

Zárszóként egy Hofi idézetet hoztak fel a beszélgetés résztvevői: “Sokan panaszkodnak, hogy nincs néző. Miért? Foci az van? Miért pont a néző hiányzik nekik?”

forrás:http://ultrasliberi.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése