Most, hogy kissé már belepte a por „kis hazánk sporttörvényét”gondoltam fújok egyet rá és bevésem a magam monológját a margójára. Az én fiktív történetemet írom le, mely tartalmaz valós dolgokat, de az olvasóra bízom annak megítélését, hogy mi a valóság és mi a fikció eme gondolatmenetben. Azért teszem mindezt, mert a törvény ránk (ultrák) vonatkozó részének tanulmányozása közben számomra egyértelműen kiderült, hogy a törvény készítői nem vették figyelembe a törvény rövid, illetve hosszú távú hatásait az egyénre és ezáltal a társadalomra nézve. Persze ne várjon senki valami nagy „társadalomtudományi írást”, én csak a magam módján a magam meglátásait tudom ide leírni.
„A fiktív történet”:
1978-ban születtem, tehát immár harminchárom éve koptatom a flasztert. Az első tizenöt év valahogy eltelt, aztán belecsöppentem a lelátói életbe. A „lelátó”az, ami az állandóságot képviseli az életemben, minden élethelyzeten átsegített és segít a meccsnap.
Akkor ott nincs gond, bánat vagy minden napi kínok, csak a barátok együtt a meccsre… csak a szurkolás teli torokból a csapatért….. Ultrának lenni, nem divat vagy épp valami buta kis hóbort, ultrának lenni életforma. Szóval az elmúlt tizennyolc évben csináltam pár dolgot, amiért „bűnhődnöm kellett megbűnhődtem”. De legtöbbször azért kerültem a rendőrség látókörébe, mert nem hagytam szó nélkül a jogtipró intézkedéseiket és magatartásukat velünk szembe. Ha emlékeim nem csalnak, akkor egy ZTE-DVTK mérkőzés után a kocsmánknál történő vegzálás során mondta nekem az egyik „rend őr”, hogy „addig nem nyugszik, amíg engem meg nem szívatnak”. Voltak buta kis próbálkozásai olyan dolgokkal, hogy a társaim előtt nagy hangon kijelentette, hogy én spicli vagyok, és megint bevisznek és én majd sírok, hogy ne bántsanak. Hát ez nem jött be. Aztán teltek az évek én már a családalapítás közelében jártam a lelátói tevékenységem ebből kifolyólag lényegesen inaktívabb lett, főleg az idegenbeli túrák tekintetében. Ekkor történt, hogy egy barátommal úgy döntöttünk kimegyünk egy kosár derbire (ZTE-Falco). Hosszú évek óta nem voltam, mert annyira nem érdekel a kosárlabda, de meccs híján ez is megtette, hisz ezeknek a derbiknek mindig jó a hangulata. Épp csak beléptünk a csarnokba látom, megy a parádé a lépcsőfeljárón, aztán egyszer csak nyakon ragad valaki és üvölt, hogy álljak a falhoz és már jön is egy ismerős arc és vigyorogva elkezd kivezetni a csarnokból, hirtelen átfog a nyakamon fojtóba, mintha csak ellenkeztem volna…kiérve puff kirúgja a lábam meg üvölti a pofámba, hogy te fújtad a gázt köcsög! Mondom neki nyugodtan: ember motozz meg, ha találsz, nálam bármit állíts elő, ha nem engedj el. Erre jön egy „kellemes”érzés a hátamon, valamelyik „hű szolgája”használta a „farok hosszabbítóját”. Persze motozás semmi, bilincs a kézen, hoznak még pár embert irány a fogda. A fogdán persze valahogy nem engedik (ha jól tudom csak nekem, otthon az állapotos feleségem), hogy telefonáljak. Hatórányi fogdaüdülés után nagy nehezen kihallgatnak, rabosítanak, a vád csoportos garázdaság.
Hát a sztori végére a vád megbukott, de sok pénzembe került, míg kijártam az igazságot magamnak. Ha ez ma történik, akkor nem hat órát ülök, bent hanem mondjuk harminc napot…..a nagy semmiért. Aztán kimegyek meccsre szar a csapatom, szar a kedvem, szar a söröm…bekapjuk az első gólt…mérgemben repül a söröm magam elé… de mivel legalul állok a lelátón a magam elé a pálya széle…szemeikkel vigyorgó maszkos arcok közelednek…kiemelnek…hisz bűncselekményt követtem el….zsebemben egy görögtűz motozásnál előkerül…s csak azt hallom a hátam mögül :- meg vagy köcsög! Csattan a bilincs……….
Harminchárom vagyok büntetlen előéletű, amióta kikerültem a középiskolából és leszereltem a honvédségtől, tisztességes munkából becsületesen élek és van egy gyönyörű kislányom.
Hát kedves miniszterek ezt mind elveszíthetem egy apró hibával, azért mert Ultra vagyok, mert nem akarok lehajtott fejjel buta törvények korlátai közt élni. Mert az Ultra nem bűnöző, a pirotechnika nem bűn, a véleménynyilvánítás pedig demokratikus jog!
Tisztelt Miniszterelnök úr és miniszterek. Önök állandóan európaiságról beszélnek, közben észre sem veszik, hogy mi ultrák már akkor „elhoztuk” Európát, amikor Önök még csak álmodtak róla. Mert európai szervezetten szurkolni a szeretett csapatunknak, európai mindehhez látványelemeket használni. Európai az, hogy van véleményünk és ennek hangot is adunk.
Kussolva ülni, esetleg ütemesen tapsolni az engem valami másra emlékeztet, valamire, amiről azt hittük, hogy már megszabadultunk.
Uraim mi már a kilencvenes években kezdeményeztük önökkel a párbeszédet, hogy alkossanak olyan törvényeket ahol a bűnelkövetőt, legyen az szurkoló, rendőr vagy biztonsági ember büntetik. Mi magunk kezdeményeztük a magunk ésszerű törvényi szabályozását. Ahogy az elmúlt évben is mi kezdeményeztük. Nem tudom készült-e társadalmi tanulmány a törvény hatásairól, ha igen az biztosan kimaradt, hogy hány tisztességes munkából élő, családos ember életét teheti tönkre. Önök párbeszéd helyett, csak szajkózták a (már elnézést) demagóg faszságaikat és észre sem akarták venni azt, hogy vagyunk és ésszerű megoldást akarunk, meg sem akartak ismerni minket.
Önök szerint mi bűnözők vagyunk és pont.
Önök szerint a törvény így jó és pont.
Na, ez a fene nagy európaiság.
Utószó:
Tálán egyszer megértik mit jelent nekünk a csapatunk és a városunk.
Ezúton kívánok minden magyar ultrának mozgalmas boldog új esztendőt és szebb jövőt!
