Új bejegyzéssorozattal bővül oldalunk repertoárja, célunk a zalaegerszegi futball karizmatikus alakjainak megszólaltatása. Első beszélgetőpartnerünk a 23-szoros válogatott Lendvai Miklós volt, aki jelenleg több utánpótlás csapatunknál is edzősködik. Akadémiai feladatai mellett az U17-es csapatnál vezetőedző (előző meccsükön a bajnokesélyes MTK csapata ellen 0-0-ás döntetlent játszottak), valamint saját csapatának tekintheti az U10-es korosztályt.
Pályafutásod során szép éveket töltöttél el különböző nyugati csapatoknál, így bepillantást vethettél a "kulisszák mögé". Mit gondolsz, mi a legnagyobb különbség a hazai és a külföldi utánpótlás nevelés között?
Teljesen másak a lehetőségek, a körülmények, és itt nem feltétlenül az anyagiakra gondolok. Legnagyobb különbség a koncepcióban, szervezettségben, és az egymásra épülésben van, ami nem csupán klubszinten, de országosan is jelen van, például Belgiumban. Mikor náluk felmerültek a gyerekhiánnyal kapcsolatos problémák azonnal kidolgoztak egy stratégiát ennek orvosolására. Egységes edzésrendszert alakítottak ki az utánpótlás csapatok számára, és ennek betartását már megyei szinteken is szövetségi ellenőrök vizsgálják. A településeken sportpályákat, grundokat létesítettek, hogy a gyerekeket kicsábítsák a számítógép elől, buszokkal szállítják őket az edzésekre. A legtehetségesebb fiatalokat a saját csapatuk edzésén túl heti rendszerességgel egy megye válogatottban is edzik.
Ezen kívül kijelöltek egy saját stílusú focit, ehhez igazították az edzőgyakorlatokat, ezek használatát és betartását pedig szigorúan ellenőrzik.
Ha már stílusok, mit gondolsz a magyar futball melyik európai ország játékához hasonlít a legjobban?
Személyes véleményem szerint a belga foci és a miénk sok mindenben hasonlít, de míg a belgák az előbb említett rendszerrel érték el azt hogy az egyik legjobb védőmunkát produkálják, mi belekényszerültünk a folytonos védekezésbe. Jól mutatja ezt az is, hogy számos magyar játékos jól boldogul Belgiumban.
Amúgy a belgák játéka a brit stílushoz van a legközelebb.
Nagy gondnak tartom, hogy a rendszerváltás után elvesztettük a minket jellemző mentalitást, valamint a régi rendszer szemléletét, és ennek képviselőit nem minden esetben sikerült lecserélni.
Sajnos a csapat szintű munkához nagyon sok pénz kell, így a legtehetségesebbeket kell technikailag és főleg szellemileg felkészítenünk. Klubszinten el kell érnünk azt, hogy újra érdem legyen a ZTE-ben játszani, ma már szinte odáig jutottunk, hogy csak azok választanak minket, akiknek valamilyen családi, vagy érzelmi kötődése van a klubhoz. Azokból a srácokból akik adottságaikból adódóan odaérhetnek a nagy csapatba, mentálisan a maximumot kell kihoznunk. A változtatás lehetősége egyébként megvan, de az anyagi lehetőségeink korlátozottak.
Melyik csapatodban érezted magad a legjobban?
Magyarországon a ZTE után a Ferencváros volt a favorit, külföldi pályafutásom során a GBA-ban (Germinal Beerschot Antwerpen) volt a legjobb játszani.
Milyen volt a kapcsolatod a csapataid szurkolóival?
Zalaegerszegen együtt nőttem fel a szurkolókkal, azt hiszem ezt nem kell részleteznem.
A Fradinál is jó volt a kapcsolat a közönséggel. Debrecenben csúnyán kikaptunk, 6-1 lett a vége. A mérkőzés után kimentem a szurkolók elé, fejemre húztam a mezemet, sajnáltam. A szurkolók megtapsoltak. Hazafelé az autópályán megállították a buszunkat. Nyilasit, Vincze Ottót, Mátyust és engem lehívtak a buszról, a többieket el akarták kapni, végül nem lett balhé,de a fradisták ilyenek voltak. A győztes meccseink után a buszunk egy ferencvárosi tiszteletkörrel szokott megérkezni a Népligetbe. Jó szezon volt!
A GBA-ban játszottam mikor megszületett a kislányom,a kezdés előtt a hosszanti lelátón legördült egy nagy mez, 12-es számmal és a gyermekem nevével,remek érzés volt. Már a Charleroi játékosa voltam, éppen térdsérülésemből lábadoztam. Előző klubom, a GBA ellen játszottunk, az edző elküldött melegíteni, ekkor a volt csapatom szurkolói állva tapsoltak, pályára követeltek. Sérülésemkor az újságok azt írták soha nem fogok tudni már játszani, a meccs végén a játékvezetők is gratuláltak, azt mondták sok ilyen játékosra lenne szükség. A sérülésem alatt történt az is, hogy az egyik hazai meccsünket a Kopból néztem, a kemény maggal, én voltam az első Belgiumban aki ezt megtette, meg is büntettek, csak mert nem akartam a "színházba" menni. Ezt követően már idegenbe is eljártam a srácokkal. Egy alkalommal kisbusszal mentünk az egyik legnagyobb riválisunkhoz, a meccs előtt a városban az összes srácot elvitték a rendőrök, egyedül maradtam. Hívtam egy jó barátomat, hogy jöjjön el értem, míg várakoztam bementem egy pubba. Pechemre ez pont az ellenfél szurkolóinak törzskocsmája volt, persze felismertek. A vezetőjük oda jött hozzám hátba vágott, azt mondta kifizetik az italomat, de utána tűnjek el. Másik alkalommal a Standard Liege ellen játszottunk idegenben. A történethez hozzá tartozik, hogy a meccseinkre az Angliából is jártak át szurkolni. Így egy vegyes angol-belga társasággal érkeztünk Liége-be. Egy bevásárlóközpontnál (ami egyébként meccsnapon bezár) találkozott a két társaság. Jól jött hogy pár angol srác segített, végül mi győztünk.
Mi a véleményed az egyre dagadó bundabotrányról?
A legundorítóbb dolognak tartom, elkeserítő, hogy olyan emberek is vannak a letartóztatottak között akikről életemben nem gondoltam volna, hogy benne lehetnek. Szerintem a sor még biztosan nem ért véget, jó pár embert elő fognak még venni.
Milyennek látod a magyarországi szurkolók helyzetét?
Nos, amilyen az ország, olyan a futball. A legtöbb stadion állapota katasztrofális, a jegyárak pedig nem arányosak a kapott szolgáltatás minőségével. A nézőszámok is gyalázatosak, az én véleményem szerint kontaktust kellene teremteni a játékosok és a szurkolók között, ha sikerül kialakítani egy bensőséges kapcsolatot, utána gondolkozhatunk azon, hogy hogyan adhatnánk el a focinkat, annak történelmével együtt, gondolok itt például az Aranycsapatra, de a helyi ikonokra is. Persze a média pozitív hozzáállására is szükség lenne, jelenleg csak negatív dolgokkal lehet címlapra kerülni. A másik fontos dolognak a példaképek kialakítását tartom.
Kit tartasz a jelenlegi csapatból alkalmasnak arra, hogy a fiatalok példaképei legyenek? Ki volt számodra az etalon?
Mindenképpen zalai hús-vér emberekre gondolok, Kocsárdi Gergő és Vlaszák Géza szerintem megfelelő lenne erre a célra, az én személyes példaképem pedig Péter Zoltán volt.
Egykori csapattársaid közül kikkel tartod a kapcsolatot?
Jó a kapcsolatom az olimpiai csapattal, valamint az egykori győri játékostársak nagy részével. Itt jegyezném meg, hogy baráti a viszonyom Király Gáborral is, akivel megígértük egymásnak, hogy visszavonulásunk után összehozunk egy ZTE-Hali "barátságos rangadót", mivel aktív éveink alatt sosem találkoztunk nyugati derbin.
Végül, mit tennél, ha kineveznének a nagy csapat vezetőedzőjének?
Ugyanazt, mint a fiataloknál. A játékosok kötelezően a szurkolókkal együtt indítják, és fejezik be a meccset, egymásnak adunk erőt. Ez a mi városunk, a mi klubunk, ha tönkreteszik, pórul járnak.
Még egyszer köszönjük a beszélgetést Mikinek, és ezúton is kívánunk boldog születésnapot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése