2012. augusztus 14., kedd

LEZÁRULT A “SZURKOLÓK EGY ÁLOMÉRT!” PROGRAM!


4 HÉT ALATT 1.009.806.- Ft és kb. 500.000.- Ft ÉRTÉKŰ EGYÉB FELAJÁNLÁS ÉRKEZETT!

KÖSZÖNJÜK!!!

Először is szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki segítségével hozzájárult ahhoz, hogy ilyen sikerrel zárult a jótékonysági akció. Bár a fősodratú média és a Magyar Labdarúgó Szövetség teljes érdektelenséget mutatott a kezdeményezés iránt – hiába kerestük őket levelek és telefonhívások tucatjaval, a többségük válaszra sem méltatott, sőt, voltak olyanok is, akik igéretet tettek a megjelenésre, mégis csendben maradtak (Nemzeti Sport, Metropol újság) -, mégis ismét sikerült bebizonyítanunk, hogy mi, szurkolók képesek vagyunk az összefogásra.

Összefogtunk, és 12 családnak szerzünk felejthetetlen perceket, napokat.

Az eredeti elképzelés szerint minden jelentkező szurkolótáborból egy-egy családnak szerettünk volna megszervezni egy nyaralást, azonban időközben – alkalmazkodva a körülményekhez – némileg átalakítottuk az akciót. Így a 17 résztvevő szurkolótábor 9 családnak szervez nyaralást, illetve három család esetében egyéb módokon segítünk.

Minden jelentkező család részesül az adományokból.

MIvel az adományok lehetővé teszik, nem volt szükség semmilyen sorsolásra, mindenkit meg tudunk lepni egy nyaralással vagy egy készpénz adománnyal.

A tovább gombra kattintva egy rövid tájékoztatást olvashattok arról, miképp is lettek elosztva az adományok.
Diósgyőri VTK

A család nyaralásának megszervezése 50.000.- Ft értékben.

Ferencvárosi TC

Egy család nyaralásának megszervezése 150.000.- Ft értékben az IBUSZ segítségével, valamint 40.000.- Ft költőpénz.

A másik jelentkező család a Ferencvárosi TC jóvoltából egy éves bérletet kap az egész család részére, valamint a meccsekre történő ingyenes utazást a FradiBusz hálózatnak köszönhetően.

A Fradi-szurkolók három család nyaralásához is hozzájárulnak, mivel a szervezők úgy döntöttek, hogy at a 21.000.- Ft-ot, ami megmarad a a zöld-fehér família költségeiből, hozzáadják a kézilabda szurkolók adományaihoz, ezzel segítve az ő családjukat néhány gondtalan nap eltöltéséhez.

Győri ETO

A család nyaralásának megszervezése a Dunaszerdahely szurkolók közreműködésével, akik a helyi Thermalpark szállodában látják vendégül őket, valamint különböző programokat szerveznek a nyaralás alatt. Emellett a Győri ETO-nak köszönhetően egy éves bérlet a család minden tagjának.

Haladás-Sopron Bank (Szombathely)

A család nyaralásának megszervezése 198.000.- Ft értékben, valamint egy éves bérlet az egész család részére a klubnbak kösöznhetően (mely anyagi támogatást is nyújtott a sikeres akció érdekében).

Lokomotív SE Hatvan

A szihalmi Vendégház felajánlásának köszönhetően 3 éjszaka eltöltése, valamint 40.000.- Ft költőpénz.

Mezőkövesdi KC

A család nyaralásának megszervezése 90.000.- Ft értékben, emellett egész éves bérlet az egész családnak, valamint 2 db bontatlan csomagolású MKC mez a klubnak kösznhetően.

Pécsi Kosárlabda, Pécsi MFC-MATIAS

Egy korábban súlyos közúti balesetet szenvedett szurkolótársuk támogatása, 40.000.- Ft-al.

Szolnoki Olaj KK

Egy szurkolótársuk éves bérletének megváltása, valamint a Pécsi család megsegítéséhez való hozzájárulás.

Újpest FC

A család 2 éjszakát tölthet el a mezőkövesdi Baleno Hotel Zsóry Thermal&Wellness szállodában, teljes ellátással, 140.000.- Ft értékben, valamint az Aquaworld-Budapest jóvoltából egy egész napos családi belépőt kap a fürdőbe. Emellett az Újpest FC jóvoltából családi belépő az egész család részére egy mérkőzésre, illetve látogatás a klubszékházban.

Videoton FC Fehérvár

A család nyaralásának megszervezése 150.000.- Ft értékben az IBUSZ segítségével, valamint 35.500.- Ft költőpénz. Emellett a Videoton FC jóvoltából egy éves bérlet az egész család részére (melynek dolgozói szintén gyűjtöttek a sikeres akcióhoz).

Zalaegerszegi TE FC

A család nyaralásának megszervezése 100.000.- Ft értékben, valamint egy éves családi bérlet a ZTE FC jóvoltából, illetve egy-egy ZTE-medál a zalaegerszegi Böjte Ékszer felajánlásának köszönhetően a család minden tagjának. Emellett pedig a Zalaegerszegi Oktoberfest szervezőinek jóvoltából egy családi belépő a fesztiválra.

Ha ezeket a felajánlásokat összeadjuk, jóval egymillió forint feletti összértéket kapunk, ami a Ti adományaitokból, támogató cégek felajánlásából, és egy névtelenséget kérő Kispest-szurkoló hozzájárulásával értünk el, aki vállalta, hogy hozzájárul a családok költőpénzeihez.

Emellett, azon csapatok szurkolói által gyűjtött összegeket, melyeke nem tudtunk nyaralásra fordítani – mivel nem jelentkezett tőlük család -, egyeztetve a szervezőikkel, szétosztottuk és a jelentkező családok adományaihoz tettük hozzá.

Szeretnénk kiemelni több sport klub pozitív hozzáállását, elsők között a Haladás-Sopron Bank szombathelyi NB I-es egyesületet, akik az egész akció során végig támogatásukról bíztattak és konkrét pénzadománnyal is hozzájárultak ehhez a sikerhez. Mellettük azonban több klubot is ki kell emelnünk, hiszen az akció terjesztésével és éves bérletek felajánlásával rengeteget segítettek: Ferencvárosi TC, Győri ETO, Lokomotív SE Hatvan, Mezőkövesdi Kézilabda Klub, Pécsi Kosárlabda, Pécsi MFC-MATIAS, Újpest FC, Videoton FC, Zalaegerszegi TE FC, Zalaegerszegi Kosárlabda Klub.

Külön kiemelnénk a dunaszerdahelyi Felvidéki Harcosok és a Yellow Blue Supporters csoportjait, valamint minden DAC szurkolót, akik 300 Eurót gyűjtöttek össze és egy felejthetetlen nyaralást kívánnak nyújtani a győri családnak. Nagy köszönet jár a FradiBusz Hálózatnak is, akik 23.000.- Ft pénzadomány mellett vállalták egy család utaztatását a 2012/2013-as idényben.

Kösöznjük emellett azt a rengeteg segítséget és adományt, amit ezalatt a 4 hét alatt kaptunk tőletek, szurkolóktól.

Végül szeretnénk köszönetet mondani az IBUSZ-nak, különösképp Gaál Sándor irodavezetőnek, akinek köszönhetően az utazási iroda 80.000.- Ft készpénzzel és az utazások megszervezésével hatalmas segítséget nyújottak.

Minden támogató példás hozzállása is kevés lett volna azonban, ha Ti, magyar szurkolók nem álltok az akció mellé, és tesztek sokadszor tanúbizonyságot arról, hogy nem mi vagyunk a foci, a családok, az összefogás ellenségei. Az utazások megszervezése és a felajánlások eljuttatása ezekben a napokban zajlik, ahogy sikerül tisztázni a részleteket, tájékoztatunk Titeket minderről.

Végül az összesített pénzbeni hozzájárulások eredménye, melyet közjegyző által hitelesítünk:

Frissítve: 2012. augusztus 07., 16:00

PÉNZADOMÁNY
EGYESÜLETFELAJÁNLOTT ÖSSZEG
Összesen:1.009.806.- HUF
Carpathian Brigade – MLVSZE15.000.- HUF
Kispest szurkoló30.000.- HUF
Ferencvárosi TC246.121.- HUF
Haladás-Sopron Bank201.000.- HUF
Videoton FC Fehérvár185.500.- HUF
Mezőkövesdi KC69.000.- HUF
Zalaegerszegi TE67.500.- HUF
Diósgyőri VTK43.000.- HUF
Lokomotív SE Hatvan29.000.- HUF
Újpest FC27.485.- HUF
Szolnoki Olaj KK21.500.- HUF
Pécsi MFC-MATIAS20.000.- HUF
Pécsi Kosárlabda17.700.- HUF
MTK Budapest15.000.- HUF
Győri ETO13.000.- HUF
Debreceni VSC10.000.- HUF
Mkb Veszprém7.000.- HUF
Sapa Fehérvár AV 197.000.- HUF
A Carpathian Brigade, tekintettel arra, hogy a magyar labdarúgó válogatott szurkolói csoportja, minden egyesület részére 1000 Ft-ot adományoz.

EGYÉB FELAJÁNLÁS
TámogatóFelajánlásNévleges érték (kb)
Aquaworld – Budapest1 család részére családi belépő
Balneo Hotel – Mezőkövesd1 család részére 2 éjszaka, reggeli+vacsora140.000 Ft
Felvidéki Harcosok / YBS1 család részére szállás, wellnessnem meghatározható
Egy Kispest szurkolóköltőpénz biztosítása a családok részérenem meghatározható
Egy Újpest szurkolócsalád patronálásanem meghatározható
FRADIBUSZingyen utaztatás a Fradi mérkőzéseirenem meghatározható
Ferencvárosi TC1 db családi bérlet a 2012/2013-as szezonra30.000 Ft
Győri ETO FC1 db családi bérlet a 2012/2013-as szezonra20.000 Ft
Haladás-Sopron Bank1 db családi bérlet a 2012/2013-as szezonra25.000 Ft
IBUSZ Oktogoni Iroda – Bp.kedvezmények biztosításanem meghatározható
Mezőkövesdi KC1 db családi bérlet a 2012/2013-as szezonra30.000 Ft
Mezőkövesdi KC2 db bontatlan csomagolású MKC-mez20.000 Ft
Újpest FC1 család részére látogatás az egyesületnél
Vendégház – Szihalom1, esetleg 2 család részére 3 éjszaka szállás40.000 Ft
Videoton FC Fehérvár1 db családi bérlet a 2012/2013-as szezonra30.000 Ft
Zalaegerszegi TE FC1 db családi bérlet a 2012/2013-as szezonra30.000 Ft

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése